Látogatási szabályzat
A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
1. A Safari Parkban tartózkodni csak a szabályzat elfogadásával lehet!
2. A Safari Parkot, Állatsimogatót az egész Állatkerttel együttesen és a hozzá kapcsolódó vendéglátó és szórakoztató attrakciókat és szolgáltatásokat minden belépő csak saját felelősségére veheti igénybe. Bármilyen keletkezett vagyoni kár, vagy baleset esetén az üzemeltetőt felelősség nem terheli.
3. A látogatók kötelesek a pénztárnál jegyet váltani, és a jegyüket a látogatás végéig megőrizni.
4. A Safari Parkba való belépést követően ugyanazzal a jeggyel ismételten belépni nem lehetséges. A látogatás bármilyen okból történő megszakítása esetén, valamint technikai hibából eredő szolgáltatás csökkentésnél, vagy egyéb vis major esetben az állatkert nem köteles visszatéríteni a belépőjegy árát.
5. A látogató tudomásul veszi, hogy köteles figyelembe venni a Safari Park munkatársai által írásban, szóban, vagy más módon közölt figyelmeztetéseket és utasításokat.
6. A látogatók kötelesek a táblákon szereplő figyelmeztetéseket és tiltásokat betartani.
7. A látogatók csak a kijelölt helyeken közelíthetik meg az állatok kifutóját.
8. Az Autós Safari Park részen csak gépjárműben, vagy Safari Buszon lehet tartózkodni, semmilyen okból nem lehet a gépjárművet elhagyni.
9. A gépjármű ablakai leereszthetők, de a látogatónak óvakodnia kell az állatok ingerlésétől, melyet azzal is megvalósíthatnak, hogy az ablakot csak résnyire engedik le és csak mutatják nekik a Safari Csemegét. Ilyen esetben legjobb, ha felhúzzák az ablakot, mert ellenkező esetben az állatok a tükör, vagy más alkatrész harapdálásával, esetleg kaparással jelzik, hogy kérnek még Safari Csemegét, viszont a felhúzott ablaktól eltávolodnak. Fényképezni csak vaku nélkül engedélyezett, nehogy a közelítő állatok megriadjanak.
10. Az állatok érzékenysége miatt csak a területen vásárolt, erre a célra előkészített Safari Csemegéven és répával lehet az élményetetést megvalósítani. Az állatok etetése mindig óvatosan történjen, mert a viselkedésüket garantálni nem lehet, főként, ha stresszhelyzetbe kerülnek, akkor meglökhetnek, ha pedig kézből kapnak Safari Csemegét, szélsőséges eseben akár véletlenül meg is haraphatják Önöket. Ahol az etetést tábla tiltja, ott még Safari Csemege sem adható.
11. A kiegészítő szolgáltatásokat is csak felnőtt korúak (dodgem, büfé, stb.), vagy a felügyeletük alatt levő gyermek veheti igénybe.
12. A kísérő felnőtt személy köteles a gyermek kíséretében maradni mindvégig a látogatás során, és a látogatás teljes ideje alatt fokozott figyelmet kell fordítania az általa felügyelt gyermek élet- , baleset- és vagyonbiztonságára. Ennek elmulasztásából eredő károkért a Safari Park nem vállal felelősséget.
13. Az egész Safari Park és hozzá kapcsolódó szolgáltatások területén lévő játszótereket, játékokat, büfét, állatsimogatót, illetve az ú.n. „immerziós bemutatókat” (ahol a közönség közvetlenül érintkezhet az állatokkal) mindenki csak saját felelősségére használhatja, látogathatja. 14 éven aluli gyermekek ezeket a helyszíneket csak felnőtt kíséretében látogathatják.
14. Az elveszett értékek és eltévedt gyermekek esetében a látogatók a főbejárati épületben kaphatnak segítséget.
15. A látogatók kötelesek a lehető legnagyobb óvatossággal közlekedni és a vonatkozó KRESZ szabályait betartani.
16. A lezárt és/vagy biztonsági korláttal elkerített területeken tartózkodni, az állatokhoz benyúlni veszélyes. Az ebből adódó balesetekért a Safari Parkot felelősség nem terheli.
17. Az állatok dobálása, egyéb módon történő ingerlése tilos.
18. Az állatokat csak a kijelölt helyen és az egyes attrakciók helyszínén kihelyezett szabályzatokban előírt módon lehet simogatni, etetni.
19. A Safari Park területén lévő növények és állatok károsítása, gyűjtése tilos.
20. Léggömböt, egyéb riasztásra alkalmas tárgyakat az Állatkert területére behozni tilos.
21. Dohányozni kizárólag a kijelölt területeken szabad.
22. Fényképezni az Állatkert területén a látogatóknak kizárólag magáncélra engedélyezett. Üzleti céllal fényképezni, filmfelvételt készíteni kizárólag a Safari Park igazgatójának engedélye alapján lehetséges. A látogató hozzájárul, hogy a Szervező jogosult a Safari Parkban készült fotókat tevékenysége népszerűsítésére honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban és marketing anyagaiban feltüntetni, illetve felhasználni. Látogató a Ptk. 2:48. § (1) bekezdése alapján kifejezetten hozzájárul arca, megjelenése rögzítéséhez és közléséhez azzal, hogy személye kizárólag külön, kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Látogató tudomásul veszi továbbá, hogy az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A készítő korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy részemre ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán látogató kifejezetten lemond arról, hogy igényt, vagy követelést támasszon Szervezővel, valamint a szervezésében és megvalósításában részt vevő vállalkozókkal szemben.
23. A Safari Park jogosult különféle esetekben bizonyos területek, épületek lezárására (átépítés, műszaki probléma, rendezvény, forgatás, állategészségügyi helyzet, stb.). Ezen lezárásokat indokolt esetben a Safari Park honlapján, vagy a bejáratnál közli a látogatókkal. Utólagos kártérítés, vagy jegyár csökkentés ezekre az eseményekre sem érvényesíthető.
24. A látogatók csak a kijelölt útvonalon közlekedhetnek, a korlátokon, köteleken, egyéb határoló elemeken átlépni, átmászni szigorúan tilos.
25. A látogatók legkésőbb a nyitvatartási idő végén kötelesek a parkot – minden külön felszólítás nélkül – elhagyni.
26. Bármilyen panasz esetén a látogató jogosult a panaszkönyvbe észrevételeit bejegyezni, melyet a Safari Park köteles kivizsgálni és annak eredményéről a panasztevőt a bejelentést követő 30 napon belül értesíteni. A panaszkönyv a pénztárostól kérhető el. A pénztáros köteles a panaszkönyvi bejegyzés tényéről a Safari Park vezetőjét, távollétében a helyettesét haladéktalanul értesíteni.
27. A látogatók jogosultak a Safari Park által – kizárólag a látogatók részére – kialakított gépkocsi parkolót használni.
28. 14 éven aluli gyermek csak felnőtt kísérővel látogathatja a Safari Parkot.
29. Tilos az intézmény területén szemetelni, a környezetet bármilyen egyéb módon szennyezni, tömény szeszes italt, egyéb tudatmódosító szereket fogyasztani, ezek hatása alatt a területen tartózkodni.
30. Baleset, rendkívüli esemény esetén a Safari Park valamelyik dolgozóját kell értesíteni, aki a vonatkozó intézkedési tervek szerint intézkedik, illetve értesíti a Safari Park illetékes vezetőit, elsősegély nyújtó személyt. Elsősegély nyújtó személy, elsősegély láda és segélyhívási lehetőség a kijelölt és elsősegély jellel ellátott helynél található.
31. A Safari Park köteles megfelelő módon biztonságos útvonalakat biztosítani a látogatók részére annak érdekében, hogy a látogatók a lehető legbiztonságosabb módon tekint-hessék meg az állatokat.
32. A Safari Park köteles egyértelmű tájékoztatást adni arról, hogy mely állatok, hogyan és mivel etethetők, illetve melyek azok, amelyek megérinthetők („állatsimogatás”).
33. A Safari Park térképet biztosít a látogatók részére a Vadasparkban található látnivalók elérhetőségéről.
34. A Safari Park az esetleges panaszok jelzése érdekében köteles panaszkönyvet tartani a pénztárosnál.
35. A Safari Park parkolási lehetőséget biztosít a látogatók gépjárművei részére, míg a ke¬rékpárok tárolására a pénztár melletti hely szolgál. A parkolóban, illetve a tárolóban elhelyezett járművekért a Safari Park felelősséget nem vállal.
36. A Safari Park köteles az intézmény területén szeméttárolókat elhelyezni, valamint WC-ket biztosítani és ezek rendszeres takarításáról, a szemetesek ürítésükről gondoskodni.
37. Az állatok viselkedését nem tudjuk garantálni. A résztvevő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a legmagasabb odafigyelés mellett is előfordulhatnak személyi sérülések és anyagi károk. Ezek bekövetkezése esetén a szervező semmilyen felelősséggel nem tartozik.
38. A Parkba való belépés a látogatási szabályzat elfogadását jelenti.
Az 1-38. pontokban felsorolt kötelezettségek be nem tartásából eredő károkért az Safari Park semmilyen anyagi és egyéb felelősséget nem vállal. A szabályok megszegőit fel lehet szólítani a Safari Park elhagyására, ennek megtagadása esetén értesíteni kell a rendőrséget. A károkozókkal szemben bírósági úton kell eljárni.
További szabályzataink:
Capybara és Mókus Kávézó Szabályzata
Csacsis Nyuszis Állatsimogató Szabályzata