Az egypúpú teve eredetileg az Arab-félsziget, Dél-Ázsia és Törökország sivatagainak, félsivatagainak és száraz pusztaságainak volt lakója. Háziasításának első bizonyítékai mintegy 4000 évesek, és Abu-Dzabi mellett egy szigeten bukkantak rájuk – a teve ideje azonban csak később jött el. Háziasítása az arabok történetének fontos állomása volt, mert a mostoha körülményeket jól bíró állat kiváló nyersanyagforrásnak és teherhordónak bizonyult. Az arabság a háziasított tevék elterjedésének köszönhetően törhetett ki izolációjából, és juthatott el a Közel-Kelet fejlett, északabbra fekvő civilizációinak határaihoz: Szíria, Palesztina és Mezopotámia vidékére.

Nem véletlen, hogy az arabok első ismert említése, mely egy Kr. e. 9. századi asszír feliraton látható, velük együtt a tevéket is említi. A teve ettől kezdve a beduinok (nomádok) életének meghatározó részévé vált: húsukat és tejüket elfogyasztották, bőrüket kicserzették, trágyájukat eltüzelték, illetve általuk és velük kereskedtek. A törzs vagyonának jelentős részét tevenyájaik tették ki – nem véletlen, hogy egy-egy teve megölése komoly háborúskodáshoz is vezethetett még a Kr. u. 6. században is (ld. Baszúsz-háború).

A tevéknek a távolsági kereskedelemben is rendkívül nagy szerep jutott. Jemenből tevekaravánok szállították az Indiai-óceánon hozott vagy helyben megtermelt fűszereket és egyéb luxusjavakat. Szeszélyes és változó hangulatú állat, de mint hátas- és teherhordó nincs párja. 130 kg-os teherrel akár napi 150 km-t is képes megtenni (tipikusan 40–80 km-t). A tevék nagyon sokáig megőrizték sivatagi szállító szerepüket, sőt – bár mintegy 2000 éve vadon kihaltak – az iszlám arabok általi elterjesztésével párhuzamosan Észak-Afrika sivatagait is meghódították maguk számára, helyet szerezve magának a berberek életében is.

Háziállatként igen elterjedt faj a dromedár, a szabad természetben azonban, úgy tűnik, kihalt. Visszavadult egypúpú tevékkel csak Ausztráliában találkozhatunk.