állatok

A szurikáta vagy négyujjú manguszta (Suricata suricatta) a mongúzfélék (régebbi, hagyományos besorolás szerint a cibetmacskafélék) családjának monotipikus neme. Másik, népies nevén prérikutya, azonban a tudomány egy másik fajt nevez prérikutyának. Elterjedése A Dél-afrikai Köztársaságban Fokföldtől Natalig, sőt Transvaalig, valamint Angolában, Namíbiában és Botswana déli részén honos. Az állomány legnagyobb része az Oranje folyótól délre él. Megjelenése, Testfelépítése Testhossza mintegy 30 cm, ehhez jön még a 20–24 cm-es farok. Tömege az 1 kilogrammot is elérheti.[2] A hímek valamivel nehezebbek, mint a nőstények.[3] A törpemongúzok után a legkisebb mangusztafaj. Teste karcsú és hosszúkás, lába rövid. Erős mellső lábain négy ujj található, amelyeken 15 mm hosszú karmok is találhatók, és az ásást segítik. Nem húzhatók vissza. Hátsó lábain a karmok rövidebbek, 8 mm-esek, a fára mászást segítik. Lábai bokáig szőrtelenek. [...]

Az európai őz (Capreolus capreolus) (röviden gyakran csak őz) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a szarvasfélék (Cervidae) családjába és az őzformák (Capreolinae) alcsaládjába tartozó faj, mely Európa nagy részén és Kis-Ázsiában fordul elő, Korzika, Szardínia, Írország és Kelet-Európa keleti határa kivételével. Előfordulási területe a vadászat és más emberi hatások következtében a 19. század végén és a 20. század elején a mainál sokkal kisebb és elaprózott volt. Elterjedési területe ma a mediterrán országokban növekszik, részben természetes úton (új élőhelyek elfoglalása), részben betelepítés és repatriálás következtében. Az őz Magyarország teljes területén előfordul. Az alföldi területeken a jelenlegi sűrűséget az 1960-as évek második felében és az 1970-es években érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdősültebb területeken éltek nagyobb állományai. A Capreolus emlősnem típusfaja. Elnevezései Az őz hímje a bak, nősténye a suta, az őzek szaporulatának a neve bakgida illetve sutagida. Megjelenése Az [...]

A vízidisznó vagy másképp kapibara (Hydrochoerus hydrochaeris) a Föld legnagyobb rágcsálója, amely Dél-Amerikában őshonos. Úszódisznónak is hívják. Az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a tengerimalacfélék (Caviidae) családjába és a kapibaraformák (Hydrochoerinae) alcsaládjába tartozó faj. Korábban alcsaládjának és nemének az egyetlen képviselőjének tekintették. Az állat a Hydrochoerus emlősnem típusfaja. Előfordulása Dél-Amerika nagy részén előfordul, megtalálható Kolumbiában, Uruguayban, Argentínában és az amazóniai esőerdőkben. Mindig vizek környékén él, igazi „kétéltű”, kitűnően úszik. A folyók és tavak partvidékét, illetve a mocsaras területeket kedveli. Közeli rokona az óriás kapibara (Protohydrochoerus) a Panama-földszoros kialakulásakor, a nagy amerikai faunacsere idején halt ki. Megjelenése A vízidisznó Földünk legnagyobb rágcsálója. A kifejlett példányok testhossza 106-134 centiméter, marmagassága 50-62 centiméter, testtömege 35-66 kilogramm. A legnagyobb talált hím 73,5 kilogramm, a legnagyobb talált nőstény pedig 91 kilogramm volt. A hímek kisebbek a nőstényeknél. A vízidisznó egy óriási tengerimalacra hasonlít. Szőrzete rövid sörteszerű, színe vörösesbarna. Feje nagy, szemei sötétbarnák, fülei kicsik. [...]

A fehérpamacsos selyemmajom vagy más néven közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus) a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába és azon belül a karmosmajomformák (Callitrichinae) alcsaládjába tartozó faj. Családjából ez a leginkább ismert faj és egyben nemének a típusfaja is. Előfordulása [szerkesztés] A közönséges selyemmajom eredetileg csak Brazília északkeleti részén (Alagoas, Maranhão, Paraíba, Pernambuco, Piauí és Rio Grande do Norte államok területén) élt. Mára Brazília délkeleti részébe (Bahia, Minas Gerais, Espírito Santo, Paraná, Santa Catarina, Sergipe, São Paulo és Rio de Janeiro államokba) és Argentína északi részébe is betelepítették.[1] A legkülöbözőbb típusú erdőket lakja, megtalálható a folyami erdőktől és a szavannaszerű[2] Caatingától a párás atlantiszi partokig. Alkalmazkodóképessége miatt ültetvényeken és parkokban, száraz másodlagos területeken is megtelepedhet. Megjelenése [szerkesztés] A fehérpamacsos selyemmajom 14-18 centiméter hosszú. A hímek átlagos testmagassága 188 mm, testsúlya 256 g; a nőstények átlagos testmagassága 185 mm, testsúlya 236 g.[4] Ehhez jön a testénél kétszer [...]

A Rafufa vagy magyarul királymókus a mókusfélék (Sciuridae) családján belül a királymókusformák alcsaládjának egyetlen neme, melyhez négy faj tartozik. Előfordulása A Rafufa nem fajai Dél- és Délkelet-Ázsiában fordulnak elő.

Az aguti egy közép- és dél-amerikai eredetű rágcsáló, amely a tengerimalac közeli rokona. Nagyobb termetű, hosszabb lábú, bundája változatos színű és durva tapintású. Több különböző faj tartozik ebbe a csoportba, és különféle neveken ismerik a térség különböző országaiban. Régebben a pacákat is ide sorolták, de ma már más nemzetségbe tartoznak.

A tarajos sül (Hystrix cristata) az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a gyalogsülfélék (Hystricidae) családjába tartozó faj. Az állat a Hystrix emlősnem típusfaja. Előfordulása Észak-Afrikában a Szaharán kívül mindenütt elterjedt. Előfordul Olaszország déli területein és Szicíliában is, ahová valószínűleg az ókori rómaiak vitték magukkal. Lehetséges, hogy Albánia és a volt Jugoszlávia területén is előfordul. Ma a megfelelő búvóhelyet kínáló területeken, bokrokkal borított sziklás lejtőkön, elvadult kertekben vagy a régi mezőgazdasági kultúrák szegélyein meglehetősen elszigetelt állományokban él. Megjelenése Testhossza 60-93 centiméter, farokhossza 8-17 centiméter és testtömege 10-30 kilogramm. Háta közepétől a farkáig 35 centiméter hosszúságot elérő, fekete-fehér gyűrűs tüskék borítják. A kimeresztett tüskék az állat fején hosszú, tövises tarajt képeznek. Tüskéit védekezésre használja, veszély esetén felmereszti, majd hátrálva támad az ellenségre. A visszahajló horgokkal sűrűn tűzdelt tüskék lazán ülnek az állat bőrében és azonnal leválnak, amint egy másik [...]

A vörösbegyű fűpapagáj (Neophema splendida), korábban fénypapagáj vagy vörösbegyű papagáj, a madarak osztályának papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a szakállaspapagáj-félék (Psittaculidae) családjába tartozó faj. Rendszerezése A fajt John Gould angol ornitológus írta le 1841-ben, az Euphema nembe Euphema splendida néven. Előfordulása Ausztrália területén honos. Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi száraz erdők és cserjések. Nomád faj. Megjelenése Testhossza 19 centiméter, testtömege 36-44 gramm. Egyike a legszínpompásabb papagájoknak. A hím feje és nyakának alsó felülete mély kobaltkék, a háta zöld, a hasa sárga, a begye skarlátvörös. Szárnyfedői kékek, a kézevezők feketések, a belső karevezők zöldek, a farka sötétzöld. Írisze barna, csőre, lába feketés. A tojó fejének oldala és a szárnyfedők világoskékek, a begyfolt hiányzik. A fiatalok a tojóra hasonlítanak, de a hímeken több a kék, és a vörös begyfolt kialakulása [...]

A zebramungó vagy sávos manguszta (Mungos mungo) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a mongúzfélék (Herpestidae) családjába tartozó faj. Előfordulása A zebramungó a Szaharától délre sokfelé előfordul, kivéve az esőerdők vidékét, a száraz éghajlatú délnyugati részt és a legdélibb területeket. Előfordulási területén elég gyakori faj. Megjelenése Az állat fej-törzs-hossza 30-40 centiméter, farokhossza 20-25 centiméter, marmagassága 18-20 centiméter és testtömege 1-1,5 kilogramm. Jellegzetesen mongúz alakú, de valamivel tömzsibb, rövidebb farkú és rövidebb pofájú, mint a rokonai. Szőrzete barnásszürke, durva és nincs alatta aljszőrzet. Hátán 10-12 sötét keresztsáv látható, melyek a vállövtől a faroktőig húzódnak. A nedves területeken élő populációk bundája sötétebb színű. Farkát sűrű szőrzet fedi, a hegye felé elkeskenyedik. A talpa csupasz. Valamennyi mancsán öt, hasonló méretű ujj található. Karmai a mellső végtagján kétszer olyan hosszúak, mint a hátsón. [...]

A gímszarvas (Cervus elaphus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a szarvasfélék (Cervidae) családjába és a szarvasformák (Cervinae) alcsaládjába tartozó faj. Nemének a típusfaja. Régies elnevezése a rőtvad, ez a német Rotwild (rőt- vagy vörösvad) és az angol Red Deer (rőt vagy vörös szarvas) megfelelője. Magyarország legnagyobb testű kérődző vadfaja, a köznyelvben gyakran szarvasként említik. Hímjét bikának, nőstényét tehénnek, szaporítás előtt ünőnek, szaporulatát bika- vagy ünőborjúnak nevezik. A gímszarvas az egyik legnagyobb szarvasféle. Az állat Európa legnagyobb részét, a Kaukázus térségét, Anatóliát és Ázsia nyugati és középső részeit népesíti be. A gímszarvas a Marokkó és Tunézia közötti [...]